Nyeső Mari: Boszorkány (dalszöveg)

Boszorkány

 
Hegyre nem! Völgybe nem!
Tériszony, vagy összenyom.
Szél nem súghat a fülembe,
kendőt kötök a fejemre
és mégis fázok, mégis fázok...
Jaj, úgy félek magamtól, hogy
varázslattal boszorkánnyá válok....
 
Vízbe nem – jaj, elmerülök!
Csukom szemem – jaj, így hallok!
Fülem fáj – így jobban érzek.
Sírások és nevetések...
Sírások és nevetések...
 
Én Istenem, én úgy félek.
Ne hagyj, kérlek! Ne hagyj, kérlek!
Én Istenem, én úgy félek.
Ne hagyj, kérlek! Ne hagyj, kérlek!
 
Segítség, Boszorkány!
Macskák jönnek, dörgölőznek,
pedig kutyát várok.
Jaj, úgy félek magamtól, hogy
varázslattal boszorkánnyá válok...
 
Ne nézz rám! Ne nézz rám!
Csúnya vagyok – boszorkány.
Tükröm törik, de a szemedben
mégis magam látom.
 
Nyavalyára – forró tea.
Méz, ha cseppen – maradj csendben,
míg a mesém végire jár,
átrepülök a szobán...
Te meg ágyban maradsz, Kiskomám!
 
Ne nézz rám! Ne nézz rám!
Csúnya vagyok – boszorkány.
Szoknyám repít a magasba,
kezem simít a hajadra
és lábam táncol, lábam táncol...
 
Nyár illatok szállnak,
ahogy az inged szárad...
muzsikál a mosógép,
égbe száll a palacsinta...
a falakra képet rakok,
varázsolok, varázsolok...
 
 
Ne nézz rám! Ne nézz rám!
Csúnya vagyok – boszorkány.
...
 
Kis párna, nagy párna – legyen szép az álma!
Vendégek meg, jöjjetek csak mind be a házba!
Kis csésze, nagy csésze, poharak a gyertyafénybe...
Repül a torta szeletenként, tányérokra...
 
Jaj, a szemed olyan szép!
Most már mindig csak rám nézz!
Én Istenem, már nem félek,
hát ez az élet? Ez az élet?
Na, akkor sose érjen véget!
 
(és nem is fog!)
 
 

<< vissza