Lángoló gitárok - 2015.01.28.
"Folk és világzene télire" - kritka - Rácz Mihály                                                 
 
 

http://langologitarok.blog.hu/

2015.01.28. 16:29 – RÁCZ MIHÁLY

FOLK ÉS VILÁGZENE TÉLIRE

Ahogy már többször szóba hoztuk, két, minden nehezítő körülmény ellenére rendületlenül publikáló kiadó tevékenységén kívül alig láthatóan jelennek meg folk és világzenei lemezek, itt-ott legfeljebb váratlanul, valamint esetleg még saját kiadásban - és erre még a végén példát is említünk. Először két Gryllus CD-t, majd pedig néhány Fonóst választottunk – és többek közt párhuzamokat is találtunk, de erről később. A fenti címet nem kell persze túlgondolni, az alább tárgyalt lemezek mostanában jöttek ki ugyan – legtöbbjük 2014 utolsó heteiben -, de piaci-kereskedelmi okokon kívül nem sok egyéb köti őket a téli időszakhoz. Viszont képesek arra, hogy feledtessék a hideg és szürke hétköznapokat, ez felütésnek elég is.

 

Pillanatok alatt éri ezt el Nyeső Mari, aki a Hagyj szabadon című új, negyedik lemezén olyasféle áradást valósít meg hangjával, szívével, kitárt szárnyaival, hogy a társaságában esély nyílik az elröppenésre - és ha már vele sem, talán mással sem. Ez persze ízlés dolga, tudom, mégis azt kell, hogy mondjam, a lehetőség Nyeső Mari zenéjével valóban adott egy kis szökésre a kötések világából. Első, címadó dalával, aminek alcímében vállalja, hogy Eső vagyok, már be is juthatunk belső lényébe, de mélyen, és onnan nem érdemes rögvest kimenekülni. Elsősorban, mert nem akar erővel ott tartani, az ő fogsága ráadásul édes melegség. Nyeső Mari világa ugyanis napsütötte, tarka, apróságokkal teli, játékos, az ember teljességét átjáró és folyékony valósággá áll össze. Persze szó nincs arról, hogy ne lenne néha éppen ezért akár megrázó is, gondoljon erről Ő maga akármit. Épp olvastam minap egy rajongói facebook bejegyzésben, hogy az illető hölgy elsírta magát a Nap és Holdszövegén, mire dalszerzőnk gyorsan hozzáfűzte: „Jaj ne! Sírni? Hát nem azért írtam én ezt! Inkább energiát szerettem volna sugározni ezzel a dallal, miként a Nap is teszi.” Így is van, miközben azért ilyen mondatokat hallhatunk benne: „Az Isten minket mért teremtett / ha nem lehetünk soha egyek / csak Teérted világítok / tűzből vagyok, Rád gondolok”. Máshol pedig így szól: „Most mikor a szerelmet már csak hetekben mérik / add, hogy ez a kis utolsó már kitartson az öröklétig”. Egyszerűnek tűnő, csak úgy valahonnan kiröppenőnek tetsző dalok sorjáznak, miközben egy önvallomásából kiderül, hogy sok-sok évig készülnek, csiszolódnak, és ha az ember tényleg meghallgatja és meghallja őket, elhiszi, amit erről a szerző vall: „Már sem elvenni belőlük, sem hozzátenni nem tudok egyikükhöz sem. Minden szó, hang, akkord számomra már a helyén van. Így szeretném hanglemezen megmutatni őket”. Hogy egyértelmű legyen: a hagyományos popzenei ráközelítés itt mit sem ér. Oly sok dalszerző vágyik szinte hiába arra, ami Marinak sikerült: szubtilis érzékenységű, csillanóan megszólaló, sokrétegű és akusztikus dalok születtek műfajok kiérlelt minőségeit új egységgé oldva, ahol a mesterséges definíciók értelmüket vesztik, és a lényeg még a tökélyre faragott zenén és szövegen is túlmutat: „Szavak, szavak, szavak, de a zene úgyis az Isten felé halad, halad, halad”.

 

...

<< vissza